Szerző: andzsu

Újítás a NAV-nál: két kattintással bárki KOMA-s lehet/

Már elérhető az Ügyfélportálon (ÜPO) a NAV újítása. Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA), amely jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést, amikor szükséges egy nullás igazolás, például az Otthon Start hitel igényléséhez.

Ügyfélportálra belépve, a felület legalján található a KOMA menüpont. Mindenkinek megéri kérni a felvételt. A KOMA-ban való szereplés ugyanis kiváltja a nullás adóigazolást a legtöbb eljárásban, ahol jogszabály írja elő a tartozásmentesség igazolását – legyen szó hitelfelvételről, pályázat benyújtásáról vagy állami támogatás igényléséről. Az adatbázisban szereplő adózók folyamatosan igazolhatják pénzügyi megbízhatóságukat, külön kérelem nélkül.

A NAV alkalmazása, az ÜPO nemcsak abban segít, hogy jelzi, ha a KOMA-ba kerüléshez valamelyik feltétel hiányzik, hanem elnavigál más, online adóhivatali szolgáltatás (például az ONYA) felé. Így sokkal könnyebb eljutni az adószámlához, rendezni a tartozást, illetve pótolni a hiányzó bevallást.

Jelenleg több mint 240 ezer adózó szerepel a KOMA-ban, ahová az kerülhet be, akinek nincs a NAV-nál nyilvántartott ötezer forintot meghaladó nettó adótartozása, és nincs 30 ezer forintot meghaladó, adótartozásnak nem minősülő köztartozása sem. Ezen túl az esedékes bevallási és befizetési kötelezettségének maradéktalanul is eleget kell tenni. Természetesen azok a cégek sem kerülhetnek be a KOMA-ba, amelyek végelszámolási, kényszertörlési, csőd vagy felszámolási eljárás alatt állnak.  

A törvény szerint a KOMA-ba a kérelem benyújtását követő hónap 10. napján veheti fel a NAV a kérelmezőket. Így azok, akik a feltételeknek megfelelve december 31-ig kettőt kattintanak az ÜPO-ban, már 2026. január 10-én komások lesznek.  

Bővebben

Havonta pár alkalmas hazautazás költségtérítése.

Egy munkavállaló bejelentett lakcíme szerint 180 kilométerre lakik a munkahelyétől, havonta 2-3 alkalommal megy haza a családjához. A havi 4 alkalmat akkor is meg kell téríteni a számára, ha nem megy olyan gyakran haza? Milyen dokumentum szükséges az utazás igazolásához? A munkavállaló „szívességből” lakhat a tartózkodási helyén, nincs hivatalosan bejelentkezve, ez okoz-e bármilyen problémát? 58 320 forint az adómentes határ, vagy mit jelent az, hogy ez az összeg a kifizethető maximum?

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről a 39/2010. kormányrendelet és az szja-törvény 25. paragrafusának (2) bekezdése tartalmaz rendelkezéseket. Ezek között nem szerepel olyan előírás, hogy a hazautazásra akkor is kellene négy alkalommal térítést fizetni, ha a munkavállaló ténylegesen nem utazik haza.

Ha az utazás közösségi közlekedés igénybevételével történik, akkor a menetjegy vagy a bérlet alapján lehet a költséget megtéríteni, ha az utazás más módon (például személygépkocsival) történik, akkor megfelel egy bizonylat, amely tartalmazza a költségtérítés összegének megállapításához szükséges adatokat (név, adóazonosító, útvonal hossza stb.).

 

Az 58 320 forint az az értékhatár, amelyet kötelező téríteni, ha a hazautazás egyéb feltételei fennállnak, de az szja-törvény 25. paragrafusának (2) bekezdése értelmében nem kell jövedelemként figyelembe venni a költségtérítést akkor sem, ha az közösségi közlekedés esetén a jegy/bérlet árát, illetve az egyéb módon történő utazás esetén a kilométerenkénti a 30 forint összeget nem haladja meg.

Bővebben

Fix 3%-os hitel a vállalkozásoknak

Ahogy bejelentették , a kis- és középvállalkozások a korábbi 4,5 százalék helyett fix 3 százalékos kamatozással érhetnek el három likviditási típusú hitelt október 6-tól a Széchenyi Kártya Programban. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) friss közleménye felhívja a figyelmet: ezeket 1 millió és 250 millió forint között vehetik igénybe a jogosultak, emellett a beruházási típusú konstrukciók közül a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximális hitelösszege a korábbi 140 millió forintról 150 millió forintra emelkedik. A vállalkozások a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. teljes országos lefedettségű hálózataiban igényelhetik a hiteleket.

Bővebben

Adóelőleg-nyilatkozatok

Ha a magánszemély év közben adóalapcsökkentő kedvezményt kíván érvényesíteni, illetve a költségelszámolásról szeretne nyilatkozni, akkor azt a munkáltató, kifizető részére átadott adóelőleg-nyilatkozattal teheti meg.

A négy- vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, az első házasok kedvezménye és a személyi kedvezmény folytatólagos adóelőleg-nyilatkozattal is érvényesíthető, azaz a magánszemély kérheti a kifizetőtől, hogy az adóelőleg-nyilatkozatát mindaddig változatlan tartalommal vegye figyelembe, amíg nem tesz új nyilatkozatot vagy nem kéri a korábban tett adóelőleg-nyilatkozatának mellőzését.

A 30 év alatti anyák kedvezménye és a családi kedvezmény év közi érvényesítéséhez adóévenként kell adóelőleg-nyilatkozatot tenni, folytatólagos nyilatkozattételre nincs lehetőség.

A 25 év alatti fiatalok kedvezményének érvényesítését továbbra sem kell kérni, azt a munkáltató, kifizető automatikusan érvényesíti mellőzésről szóló nyilatkozat hiányában.

Az adóelőleg-nyilatkozatokat legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA felületen) lehet kitölteni, 2025. január 16-tól kizárólag Ügyfélkapu+ vagy DÁP azonosítás után. Az új nyomtatványokra lépve a nyilatkozatok, majd az adóelőleg-nyilatkozatok kategóriára kattintva érhetők el az adóalapcsökkentő kedvezmények év közi érvényesítéséhez szükséges adóelőleg-nyilatkozatok.

Az online adóelőleg-nyilatkozat egyes sorait a NAV előzetesen feltölti adatokkal, és a néhány perc alatt elkészíthető, véglegesített és beadott nyilatkozatot elektronikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az online adóelőleg-nyilatkozat előnyei:

  • kitöltés előtt már szerepelnek benne az ön alapadatai,
  • beküldés után a NAV továbbítja nyilatkozatát az Ön által megadott munkáltatónak, kifizetőnek,
  • beküldés után a nyilatkozatot a NAV tárolja, így szükség esetén szerkeszthető, módosítható, ismételten beküldhető.

A papíralapú adóelőleg-nyilatkozatok is elérhetők a NAV honlapján, a kinyomtatott nyilatkozatot kitöltés és aláírás után a kedvezményt érvényesíteni kívánó magánszemély adja át a munkáltatónak, kifizetőnek.

A papír alapú adóelőleg-nyilatkozatokat két példányban kell elkészíteni, mindkettőt alá kell írnia a nyilatkozó magánszemélynek és a nyilatkozatot befogadó munkáltatónak, kifizetőnek is.

Az adóelőleg-nyilatkozat egyik példányát elévülési időig a magánszemélynek, a másikat a munkáltatónak kell megőriznie.

 

Ezek a nyilatkozatok online is beküldhetőek!

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (onya.nav.gov.hu) ügyfélkapus azonosítás után az új nyomtatványokhoz lépve az adóelőleg-nyilatkozatok kategóriát kell keresnie.

Az online nyilatkozat előnyei:

  • kitöltés előtt már szerepelnek benne az ön alapadatai,
  • beküldés után a NAV továbbítja az Ön által megadott munkáltatónak, kifizetőnek,
  • beküldés után a NAV tárolja, így szükség esetén szerkeszthető, módosítható, ismételten beküldhető.
Bővebben

Családi adókedvezmény-kalkulátor 2026-2029

Számolja ki a várható családi adókedvezményeket a kalkulátor segítségével egyszerűen!

A kalkulátor tájékoztató jelleggel, előzetesen megmutatja, hogy a 2026–2029. években a gyermekek után járó kedvezmények várhatóan mennyivel csökkentik majd havonta a szülők adóját és járulékait.

A kalkulátort a szülők kitölthetik egyedül és közösen is, közös kitöltéskor a program feltételezi, hogy gyermekeiket házasságban, közösen neveli az apa és az anya. Kérjük, hogy a gyermekek számának kiválasztásakor minden gyermeket vegyenek figyelembe, ideértve a magzatot is.

A program az Ön által megadott adatok alapján számol. A kalkulátor kitöltése gyors és egyszerű, az esetek több mint 90 százalékában pontos eredményt ad. De bizonyos esetekben az adatok tájékoztató jellegűek: Így például mivel a kalkulátorba csak a gyermekek számát kell beírni, ezért az nem számol a gyermekek életkorának változásával, vagy a családi pótlékra jogosultság megszűnésével. A csecsemőgondozási díj/gyermekgondozási díj/örökbefogadói díj kedvezményének összege addig érvényesíthető, amíg az ellátást folyósítják, a folyósítás időtartamával a kalkulátor nem számol, mert ez előre nem határozható meg.

A családi kedvezménynél a kalkulátor azokkal a gyermekekkel számol, akik után a szülő családi pótlékra jogosult, illetve akit a családi pótlék összegébe beszámítanak. Nem számol a kalkulátor a családi pótlék speciális eseteivel (felváltva gondozott gyermek, emelt összegű családi pótlékra jogosító gyermek, a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek, személy) és a rokkantsági járadékban részesülő gyermekkel (személlyel).

A kalkulátor tartalmazza a munkabérből havonta érvényesíthető családi járulékkedvezményt is, azonban az egyszerűsítés érdekében nem kalkulál az ellátások utáni járulékkal. Így tájékoztató jelleggel a családi kedvezményből szja-ként fel nem használt összeg 15 százalékát, maximum a munkabér 18,5 százalékát mutatja ki családi járulékkedvezményként. Ténylegesen annak összege legfeljebb a munkabér, valamint a GYED után fizetendő járulék összege lehet.

A kalkulátor itt érhető el:

https://nav.gov.hu/fooldal-elemei/fooldali-csempek/csaladi-kedvezmeny-

Bővebben

Kamuüzenetek a NAV nevében

Márciusban több millió magánszemélynek, vállalkozásnak küld elektronikus értesítést NAV. Vigyázat, adathalász csalók is próbálkoznak hamis levelekkel, sms-ekkel!

Márciusban több mint 3,3 millió érintettnek küld gépjárműadó-határozatot a NAV, illetve elkészítette 5,6 millió magánszemély szja-bevallási tervezetét. A NAV tárhelyre érkező üzenetekkel elektronikusan, illetve postán kommunikál ügyfeleivel, ez igaz a gépjárműadó-határozatokra és az szja-bevallás tervezetének elkészültéről szóló értesítésre is. Márciusban a NAV-Mobilosok is számíthatnak – az alkalmazásból küldött – rendszerüzenetre. Ezt a figyelmeztető rendszerüzenetet csak azok a NAV-Mobilosok kapják meg, akiknek gépjárműadót kell fizetniük.  

Újra felbukkantak a csaló e-mailek, sms-ek, amelyekben egy linket helyeztek el, erre kattintva feltehetőleg egy azonnal települő és futó vírus fertőzi meg a gyanútlan áldozat eszközét. Valószínűleg adathalászok próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében.

Legfontosabb a körültekintés. Senki, soha ne kattintson ismeretlen feladótól érkező e-mailben, sms-ben található linkre, mellékletekre, ne telepítsen ismeretlen szoftvert, és a feladónak se válaszoljon!

Bizalmas információt (például jelszó, belépési vagy bankkártyaadatok) a NAV nem kér sem sms-ben, sem e-mailben. Az adathalász üzenetekben feltűnő lehet a megfogalmazási, nyelvtani hiba, magyartalan szövegezés, a nav.gov.hu-tól eltérő webcím, emellett azok sokszor privát e-mail-címeket tartalmazhatnak vagy azokról küldhették.

A NAV honlapja a www.nav.gov.hu címen található. Az internetes cím ellenőrzésével nagy bizonyossággal kiszűrhetők a hamis – vélhetően csalók által üzemeltetett, adathalász – honlapok is.

Bővebben

Ellopott gépkocsik után felmerülő cégautóadó fizetési kötelezettség/

[A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) 17/C. § (5) bekezdése]

Kérdésként merült fel, hogy az ellopott gépkocsik után fennáll-e a cégautóadó fizetési kötelezettség, hogyan értelmezendő a Gjt. 17/C. § (5) bekezdése szerinti „jogellenes elidegenítés” a fizetési kötelezettség megszűnése szempontjából.

A Gjt. 1. §-ának (1) bekezdése értelmében a nem kizárólag magánhasználatú személygépkocsi után – a gépjárműadó fizetési kötelezettségtől függetlenül – cégautóadót kell fizetni.

Adóköteles egyrészt – a környezetkímélő gépkocsi kivételével – az a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) szerinti személygépkocsi, amely nem magánszemély tulajdonában áll, másrészt az a személygépkocsi, amely után a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint költséget, ráfordítást, illetve az Szja tv. szerint tételes költségelszámolással költséget, értékcsökkenési leírást számoltak el [Gjt. 17/A. § (1) bekezdés].

Az adó alanya – a Gjt. 17/B. § (1) bekezdésében rögzített főszabály szerint – a személygépkocsi hatósági nyilvántartás szerinti tulajdonosa.

A hatósági nyilvántartásban, azaz a magyar járműnyilvántartásban szereplő (magyar rendszámmal ellátott) személygépkocsi esetén a cégautóadó-kötelezettség annak a hónapnak az utolsó napján szűnik meg, amelyben azt a nem magánszemély tulajdonosa elidegeníti, amelyben a nem magánszemély pénzügyi lízingbe vevő a személygépkocsit a lízingbe adónak visszaadja. Az adókötelezettség ugyanis ebben az esetben kizárólag a nem magánszemély tulajdonlásához kötődik, s annak nem feltétele, hogy a személygépkocsit ténylegesen használják vagy azzal kapcsolatban bárki költségeket számoljon el.

Megszűnik továbbá az adókötelezettség annak a hónapnak az utolsó napján, amelyben a személygépkocsit jogellenesen elidegenítették vagy amelyben a személygépkocsi megsemmisült [Gjt. 17/C. § (5) bekezdés].

A Gjt. 17/C. § (5) bekezdésének első fordulata szerint megszűnik az adókötelezettség, ha a nem magánszemély tulajdonos elidegeníti a személygépkocsit.

Az említett bekezdés utolsó fordulatában azonban az alany határozatlan, nem feltétlenül nevezhető meg a személygépkocsit jogellenesen elidegenítő személye.

A rendelkezéssel elérni kívánt jogalkotói cél a normaszöveg teleológiai értelmezése alapján az, hogy bármely olyan esetben, amikor bizonyítható, hogy jogellenesen elidegenítették a személygépkocsit – mely alatt a Btk. szerinti lopás általi eltulajdonítás is értendő – adókötelezettség ne álljon fenn, függetlenül az elidegenítő személyétől. Ez esetben tehát az elidegenítés jelentéstartalma az idegen kézre jutással esik egy tekintet alá.

Fentieknek megfelelően a Gjt. 17/C. § (5) bekezdése alapján lopás esetén – a feljelentésről készült rendőrségi jegyzőkönyv joghatásaként – a hónap utolsó napjával az adókötelezettség (nem csak az adófizetési kötelezettség) megszűnik.

[Nemzetgazdasági Minisztérium – Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Adójogi és Tájékoztatási Főosztály ATF-2356/2025.]

Bővebben
Bővebben
Bővebben

Jelenléti ív – Jelenléti ív vezetése

A jelenléti ív vezetése 2016-ban kötelező?

A jelenléti ív vezetése körüli bizonytalanság állandóan jelen van a vállalkozások ügyviteli munkája során. Mielőtt rátérnénk arra, hogy a jelenléti ív vezetése kötelező-e, illetve amennyiben kötelező, kinek kell azt vezetnie és milyen formában, tisztázzuk le magát a fogalmat.

Bővebben