Törzstőke emelés – A kft-k és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Ptk.-nak való megfelelésre.

Ennek határideje eredetileg idén március 15-én járt volna le. A döntés értelmében a kft.-knek legkésőbb 2017 tavaszáig kell hárommillió forintra emelniük törzstőkéjüket.

A képviselők a Fidesz kezdeményezésére 175 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el a Ptk. hatálybalépésével összefüggő törvénymódosítást.

Az előterjesztők egyike, Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint a kft.-knek azért kellett haladékot adni, mert számos jelzést kaptak arról, hogy a társaságok nem tudnak időben eleget tenni a Ptk. előírásainak.

A Ház döntésével egyértelművé tette azt is, hogy a korlátolt felelősségű társaságokat terhelő kötelező tőkeemelés után járó magas, 40 ezer forintos illetéket akkor sem kell megfizetni, ha a cég egyéb adatváltozást is bejelent, és ezen esetek többségében is az általános változásbejegyzési illetékmérték, vagyis 15 ezer forintot kell fizetni.

http://ado.hu/rovatok/cegvilag/a-haladekot-a-kft-knek-es-civileknek

andzsu

A szerző többi irása itt:
One thought on “Törzstőke emelés – A kft-k és a civil szervezetek is egy év haladékot kaptak az új Ptk.-nak való megfelelésre.
  1. Web Hosting

    A jegyzett toke-emel s bejegyz s t k vetoen a t rsas gnak az apport miatt nmag val szemben lesz k vetel se. Ez ltal a tagi k lcs n miatt kor bban a t rsas gnak a tulajdonossal szembeni k telezetts ge is a t rsas ggal szembeni k telezetts gg v lik.

     
    Válasz

Hozzászólás a(z) Web Hosting bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.